A CIO nehéz pillanatai

Schneck Zsolt

Schneck Zsolt

Shield Informatics CEO

Cikk megosztása:

Oltakozás ide, pandémia oda a CIO társadalom bizony nem szűnt meg dolgozni. Sőt. Egyre másra jönnek az olyan típusú feladatok, amelyekre a járvány kitörése előtt még csak nem is gondoltak volna. Ha ez nem lenne elég, bizony elkezdtek kihullani azok a bizonyos csontvázak a szekrényből. Tudtuk ugyan, hogy van shadow-IT, integrációs problémák a felhővel, de kinek volt ideje ezekkel küzdeni, amikor napi szinten személyes meetingek sorát voltak kénytelenek beiktatni a programjukba?

Békeidőben ment volna minden szépen a maga útján, de a karanténvilág néhány napja után már látszott, hogy bizony teljesen más megközelítést fog igényelni a felhasználóktól, és az IT-ben dolgozó szakemberektől egyaránt. Szegény CIO és CISO pedig ott áll a frontvonalban, ahol repkednek a golyóbisok, kármentesít és próbálja jó irányba vinni az egészet. Embert próbáló feladat nem is kérdés.

Ez volt a pont, amikor az egyszeri CIO szembesült a mindennapok számtalan, fájó igazságával. Négyet ragadtam ki, és a kollégáim segítségével végeztünk egy mini közvélemény-kutatást, hogy vajon mi az, ami igazán nehézzé teszi az informatikai vezetők mindennapjait. Annak rendje és módja szerint megbombáztuk a felméréssel a már szokásosnak mondható szakmai portált.

Felhasználó, shadow-IT, IT-biztonság, felhő

Nos, az általunk választott problémakörök közül egyértelműen a felhővel volt a legkevesebb gondja a vezetőknek. Elmondhatjuk, hogy a magyar vállalkozások IT-szakemberei már sokkal kevésbé idegenkednek a felhő alapú megoldásoktól, mint azt tették néhány évvel ezelőtt. A válaszadók 8 százaléka gondolta úgy, hogy a vállalatuknál felmerülő problémák nagy részét a felhő, vagy a felhő alapú alkalmazások okozzák. Az, hogy ez a szám ilyen alacsony jól mutatja, hogy ez a szolgáltatástípus az utóbbi években vállalati szinten is elfogadottá, a céges kultúra részévé vált.

Mi a CIO legsúlyosabb problémája?

38%

A felhasználók IT-tudatossága

31%

Shadow-IT

23%

IT-biztonság

 8%

Felhőtechnológia

Négy lehetőségből egyet lehetett választani.

Forrás: Shield-Informatics

Érdekes módon a hátulról a második helyezett a biztonsági problémákra vonatkozó kérdésünk lett. A válaszolók 23 százaléka gondolta súlyosnak. Bár nem specifikáltuk túl ezt a problémakört, az jól látszik, hogy a CIO nagyvállalati környezetben nem feltétlenül foglalkozik operatív módon az IT-t érintő biztonsági problémákkal, ezeket külön csapat kezeli, élén a CISO-val. Ahol megvan a bizalom, az biztonsági vezető és a biztonsági csapat, ott a CIO megelégszik a riportok átolvasásával, a csapat szúrópróbaszerű ellenőrzésével, de nem kell belefolynia a napi szintű üzemeltetésbe.

Az érdekes dolgok innen kezdődnek, hiszem az első és második helyezett a képzeletbeli dobogónkon a felhasználók tudatosságával kapcsolatos.

Visszatérő gondot okozott a már az első hullám előtt is sokat emlegetett shadow-IT. Az informatikai vezetők körében soha nem bizonyult maradéktalanul nyerő ötletnek, amikor a felhasználók azzal állnak elő, hogy az otthoni eszközeiket valamilyen VPN-kapcsolat segítségével (rosszabb esetben anélkül, mert minek bonyolítani a dolgokat) integrálnák a vállalti infrastruktúrába. A mobiltelefonokkal mostanra már megbékélt az IT, de az, hogy boldog-boldogtalan bejönne a saját bármilyen eszközével, úgy tűnik, túlmegy minden határon. Nos, válaszolóink 31 százaléka találta elviselhetetlennek.

Abszolút első helyre került a dolgozók IT-tudatossága a maga 38 százalékos legsúlyosabbságával. Nem vezetőspecifikus kérdéskör. A szakemberek általában modern kori Don Quijote-ként küzdenek azzal, hogy megteremtsék azt a kényes egyensúlyt a biztonságos és a hatékony munkavégzés között. Mert bizony a felhasználó optimális esetben egyetlen dolgot vár el az általa használt rendszerektől: a minél hatékonyabb és gyorsabb munkavégzést. Számára csak macera és időpazarlás a VPN, kitépi a haját a multifaktoros hitelesítéstől, és a pokolba kívánja az IT-t amikor a rendszergazda nem hajlandó bemondásra megváltoztatni az elfelejtett jelszavát.

Ezzel szemben állnak a szakemberek, akik próbálják megvédeni a felhasználókat a legnagyobb veszélyforrástól. Saját maguktól. A rendszer tetején pedig ott ül a CIO, aki időnként meghallgatja mindkét fél panaszáradatát. Nem egyszerű feladat, nem vitás. A megoldás természetesen az általam is sokat hangoztatott, de szinte minden esetben mostohagyerekként kezelt felhasználói képzés.

Ez a világ már nem az a világ

Ahogy az a mini felmérésünkből is látható, nagyot fordult a világ, és ma már a CIO sem csak stratégiát tervez és IT-víziókat tálal a vezetőség elé. A felelősségi köre megmaradt, de új, váratlan kihívások elé állították –  ahogy a szektor egészét is.

A fókusz kicsit áttevődött, de úgy tűnik, hogy bár a helyzet megváltozott, az IT-vezetők állják a sarat, és továbbra is a legjobb tudásuk szerint látják el a feladataikat annak ellenére, hogy jócskán többet kell elvégezni. Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy a cégek többségénél más területeken nem is érzékelik ezt, hiszen nem történt semmi különös.

A rendszerek működnek, az élet pedig megy tovább.

Maradjon Velünk!

Legfrissebb Cikkek